|
|
 | | From: | C.M.T. | | Subject: | Azota mi változott ? | | Date: | Wed, 19 Jan 2005 18:02:40 +0100 |
|
|
 | Motto : De múltbeli tisztességet hazudni sem
lehet majd abban bízva, hogy az áldozatok tudatlanok.
A zsarolási haladvány
Tíz évvel ezelottig a zsarolás haladványa volt a közélet titkos
szerkezete.
Volt egyetlen párt. Az utasította néhány száz titkosszolgálati
szakemberét.
Ezek sok ezer embert zsaroltak meg. Aztán együtt százezernyi
állampolgárt
tartottak ellenorzés alatt. Volt akirol csak említések keletkeztek,
másokról,
mint e sorok írójáról is, több folyóméternyi jelentés gyult össze.
Tíz év után boldogak lehetnénk, ha az új állam legalább vívódna és
tudatlankodna, mit is tegyen a felelosökkel, a megzsaroltakkal és a
sértettekkel. Ám sajnos nagyon is tudja, mit akar. Minél többet
megtartani a
pártállam titkaiból és ügynökeibol.
2000 júniusában a parlament ismét „továbbfejlesztette" az
átvilágítást, de
nem azért, hogy a zsarolási haladványt meghaladják. A jobboldaliak és
a
szocialisták összefogásával lesöpörtek minden erre irányuló
javaslatot. A
lényeg: a valahai titkosszolgálati jelentések és kapcsolatok nagy
része
továbbra is titkos marad, sot, titkosszolgálati. Továbbra sem a
polgárok
tulajdona, amit róluk a kommunista kormányok összekémkedtek, hanem
ezúttal a polgárok választotta kormányé. A kormány használhatja az
egypártrendszer építette zsarolási hálózatot.
Azzal semmi bajom nincs, hogy a dossziék nem szolgálhatnak valamiféle
bosszúállást. Ez amúgysem lehetséges Magyarországon, ahol a
demokráciát
a tárgyalóasztalnál vezettük be, kézrázás útján. Annak idején éppen
azért
törekedtünk a tárgyalásos forradalomra, hogy ne legyen bosszúállás,
mint
eddig mindenkor a magyar történelemben..
De nem engedhetünk abból a szerény forradalomból, hogy szabadon
tanulmányozhassuk a pártállam titkait. A múltat nem azért kell
megismernünk,
hogy megbosszulhassuk, hanem hogy bizonyosak lehessünk benne:
végetért. A mai vezetok korábbi szerepének nem csupán a választók
tisztánlátása kedvéért kell kiderülnie, hanem azért is, hogy immár
zsarolhatatlanok legyenek. A múlt titkainak a jelen átláthatóságát
kell
szolgálniuk.
Nincs baj a megismerés eddigi három módjával, az áldozatok, a kutatók
és az átvilágítandók korlátozott nyilvánosságával. Nem kell
proskripció,
ügynöklista. Egyszeruen csak kapja meg az érintett mindazt, amit róla
termeltek, hiszen az övé. Kapja meg a kutató, ami a történelemé. És
egyetlen esetben, a választottak esetében ismerhesse meg korábbi
szolgálatukat a köz, hogy jól megfontolhassa választását.
Csakhogy most sem nyitották meg a titkosszolgálatok archívumait.
Továbbra is a titkosszolgálatok döntik el, hogy a rólam készült iratok
közül
melyek titkosságát oldják fel. Kormányzati belügy, hogy melyik volt
fonök és
ügynök jelentése kerülhet át a Történeti Hivatalba.
Hálózat-karbantartási
kérdés, hogy az áldozatok, a kutatók és az átvilágítók mit olvashatnak
el.
Magyarán: a törvény megújítja a pártállam zsarolási haladványát. Az új
gazdáknak továbbra is lehetoségük van rá, hogy megzsarolják a volt
gazdákat és a volt ügynököket, ezek együtt pedig a volt áldozatokat.
Anélkül, hogy megbeszéltük volna, a köztársaság átmentette a
népköztársaság titkos információs hatalmát az állampolgárok fölött.
Hazugság, hogy ennek így kell lennie: egy sor posztkommunista
országban
nincs így.
Már azzal is a zsarolást szolgálja a törvény, hogy megakadályozza az
állampolgárokat a saját múltjuk megismerésében. Ha mindenki
megkaphatná a
saját anyagát, a haladvány összeomlana. Németországban ezért más érzés
az utcán járni. Csak attól kezdve szabad a közélet, hogy tégla-bunnel
sem
zsarolni, sem rágalmazni nem lehet és nem is érdemes.
De miért nyúltak a törvényhez, ha nem akarják átadni a törvénytelen
örökséget a jogos tulajdonosoknak? Hogy önkényesen kiterjesszék az
átvilágítást néhány új foglalkozási kategóriára. Eddig lényegében csak
a politikusoknak kellett igazolást beszerezniük arról, mi volt a
kapcsolatuk a
titkosrendorséggel. Mostantól a bírák, ügyészek és a „vezeto"
újságírók
számára is kötelezo a papír. „Egyéb" jogászoknak és újságíróknak,
továbbá
egyházi személyeknek megengedett - értsd erkölcsi kötelesség -
beszerezni
az igazolást. A többi állampolgár nem is kérhet igazolást arról, hogy
nem volt
„gazda", „tartó" vagy „tégla".
Bizonyos vagyok benne, hogy az új átvilágításokat az Alkotmánybíróság
alkotmányellenesnek fogja minosíteni. Hiszen megsértették a
jogegyenloséget,
amikor állampolgárok csoportjaira szelektíven kötelezettséget róttak,
más
csoportoktól szelektíven tagadtak meg jogokat.
De az „alkotmányellenesség" elvont jogászi piházás. Én azt szeretném
megértetni, hogy a parlament zsarolási törvényt hozott. S nem csupán
azért, mert az új átvilágítandókat politikai ízléssel szemelték ki.
Hanem az
átvilágítási technika is csak zsarolásra jó. Hiszen van, aki
kicsúszhat a
fénykörbol, ha a kormány úgy akarja.
A volt titkosszolgálat aktái közül jószerével csak egyetlen
ügyosztályét
használhatják az átvilágítók: a hírhedt III/III-ét, amely a „belso
ellenségre"
szakosodott. Zömmel ennek az iratai kerültek át a Történeti
Hivatalhoz.
Márpedig az állambiztonságiaknak volt még négy másik ügyosztályuk: a
„hírszerzés" (III/I), a „kémelhárítás", (III/II), a „katonai
elhárítás" (III/IV), és
a „technika" (III/V). Ezeknek közös ügynökhálózatuk volt. Mind az öt
ügyosztály dolgozott a hazai lakosok ellen is, aszerint, hogy éppen
hol
tartózkodott a célszemély.
Amikor külföldön jártam, a III/I vett gondozásba. Idehaza a külföldi
újságírókkal folytatott beszélgetéseimrol a III/II számolt be. A
besorozott
Orbán Viktort a III/IV próbálta - sikertelenül - besúgónak
beszervezni. A
III/V mindegyik ügyosztály áldozatainál telepített poloskát. A
kommunista
vezetok számára naponta készült jelentésekben a titkosrendorség
elemzoi nem választották szét az öt ügyosztály munkáját.
Ma tehát a következo a helyzet. Az átvilágító bírák és a valahai
áldozatok
csak arról szerezhetnek tudomást, amit a szolgálatok jónak látnak. A
mai
biztonságiak teljes jogú használói a III/I, a III/II és a III/IV és a
III/V
valahai ügynökhálózatának és papírjainak. Ne higgyék, hogy kicsiny
dologról van szó: sokezer hálózati nyilvántartó kártyáról beszélünk,
megzsarolt
és ellenorzött magyarok tömegérol, itthon és külföldön.
Ma mind az átvilágítás, mind a Történeti Hivatal önmaga hivatásának
megcsúfolására kényszerül, hiszen régi hálózatokat enged tovább élni.
A bírák
és a Hivatal munkatársai naponta szembesülnek ezzel, amikor a
szolgálatok
megálljt parancsolnak nekik. Minden olyan ügyben, ahol az iratok
visszatartását észlelik, rosszul döntenek, amikor nem tiltakoznak a
demokrácia fórumain. Mondhatják ugyan hivatalnok-mentalitással, hogy
nekik
nincs dolguk a törvény szellemével, csak a betujével. Valójában arról
döntenek naponta, eltitkolni segítenek-e a múltat, vagy felszámolni.
Mivel mentegeti a mai hatalom ezt a botrányos folytonosságot?
Egybehangzó
az eddigi jobb- és baloldali titkosszolgálati miniszterek, Boross
Péter,
Nikolits István és Kövér László válasza: haza csak ott van, hol
kémszolgálat
is van. Mindketto összeomlana, ha a pártállami beszervezések teljesen
átvilágíthatóvá válnának. Ugyanide vezetne, ha minden állampolgár
megkapná a rá vonatkozó egykori jelentéseket: hiszen akkor
leleplezodnének
az ügynökök.
Az érvelés hazafias részérol szívesen hallgatnám meg nyugati
szövetségeseink
véleményét, amikor az ország már a NATO tagja, épp azon a déli
szárnyon,
amely ellen valaha a Varsói szerzodés megbízásából kémkedett.
De ezt a cikket nem azért írom, hogy bemenjek Boross, Nikolits és
Kövér
utcájába. A kémszolgálatokról folytatott vita szabálya, hogy bekötött
szemmel
kell tapogatózni, semmit sem szabad kimondani, mindent el kell hinni,
és aki
mást gondol, mint a szolgálatok urai, az álmodozó, hazaáruló, vagy
mind a
ketto. A hazafias muszáj helyett inkább az a munkahipotézisem, hogy
bizonyos
körök magukat védik a leleplezodéstol, miközben hatalmi ütokártyaként
fenn
akarják tartani a fenyegetettséget a kormányfüggetlen közéleti
hivatások,
jelesül a jogászok és az újságírók körében.
Megengedem, a fenti célok más mértékben motiválták a Szocialista
Pártot, mint
a Fideszt, a Kisgazdapártot, az MDF-et és a MIÉP-et. A szocialisták
tiltakoztak
az új átvilágítások ellen, tény azonban, hogy a jobboldallal együtt
szavazták le
a liberálisok javaslatát a pártállami zsarolás megszüntetésére.
Az Élet és Irodalomban a rendszerváltás utáni legalaposabb értelmiségi
vita
zajlott le a Történeti Hivatalról és a múlt kezelésérol. Ennek
tanulságai
nyomán, számos szakember közremuködésével dolgozta ki az SZDSZ a
javaslatát. Mellesleg csak azt kérte, amit Németországban,
Csehországban,
Bulgáriában és Romániában már biztosít a törvény. Minden volt
titkosszolgálati
aktát adjanak át a Történeti Hivatalnak, vagyis a kutatóknak és az
érintetteknek.
Az áldozatok számára ne titkosítsák, ki jelentett róluk kinek. Minden
állampolgár
kérhessen átvilágítást.
Amikor ezek a javaslatok egyszer törvénnyé lesznek, a múltkezelés
intézményei végre ombudsman-szeru oreivé válhatnak majd az
állampolgárok
információs önrendelkezésének. A bal- és a jobboldal egyaránt jó
választ kap a
jogos aggodalmaira. Hiszen amitol a valaha ügynökké zsaroltak
tartanak:
újabb zsarolás nem kezdodhet többé. De múltbeli tisztességet hazudni
sem
lehet majd abban bízva, hogy az áldozatok tudatlanok.
Most maradt a pártállami zsarolási haladvány, s hogy ez milyen
mértékben ássa
alá a demokrácia tekintélyét, az talán nem is kell magyarázni.
Haraszti Miklós
|
|
|
